Belföld

Mesterházy: Illés lemondhatna

Az MSZP minden segítséget megad a kormánynak az ajkai tragédia kárenyhítésében és egy újabb katasztrófa megelőzésében, de az ellenzéki párt a kormány minden tagjától elvárja, hogy a szavaival ne a pánikhangulatot gerjessze, hanem ezt a munkát támogassa. Mesterházy Attila szerint éppen ezért Illés Zoltánnak el kellene gondolkodnia a lemondásán.

Az MSZP elnöke vasárnap elmondta, hogy a belügyminisztertől a parlamenti ellenzéki pártok vezetői korrekt és tényszerű tájékoztatást kaptak vasárnap a helyzetről. Pintér Sándor bármilyen rendkívüli, jövőbeni eseményről is tájékoztatást ígért.

Mesterházy Attila hangsúlyozta: első helyen a kárenyhítésre, az újabb katasztrófa megelőzésére kell helyezni a hangsúlyt, „ebben az MSZP minden támogatást megad a kormánynak”. Ezt követően azonban sok a feladat: át kell tekinteni a környezetvédelmi előírásokat, szabványokat, az agrárpolitikai és a foglalkoztatáspolitikai intézkedéseket a károk enyhítéséhez, és meg kell vizsgálni a biztosítási rendszer működését is – sorolta a pártelnök. Feltette a kérdést: hogyan fordulhatott elő, hogy egy ilyen cégnek nincs mindenre kiterjedő biztosítása. Most azonban kárenyhítés, az állandó monitoring a legfontosabb – erősítette meg.

Az MSZP azt várja el a kormány minden tagjától, így Illés Zoltántól is, hogy mondataival ezt a munkát segítse és ne a pánikhangulatot generálja – fűzte hozzá Mesterházy Attila. A pártelnök szerint az államtitkár „elszabadult hajóágyúként, a népszerűséget hajhászva nyilatkozgat”. „A helyében elgondolkodnánk azon, hogy lemondjon államtitkári funkciójáról” – jegyezte meg.

Illés Zoltán környezetvédelmi államtitkár Kolontár határában vasárnap azt mondta, hogy menthetetlen állapotban van a sérült tározó, le fog szakadni az északi oldalfala. „Egy napon, vagy egy héten belül bekövetkezhet a tragédia” – tette hozzá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik