Belföld

Legfrissebb: Illés Zoltán szerint vasárnapra nőtt a gátszakadás veszélye

Az éjszaka ismét nőtt a rés a gátszakadásnál.

Illés Zoltán azt mondta: szombat virradóra hét centimétert nőtt a majdnem fél méter széles és 25 méter hosszú repedés, de a mozgási folyamat napközben megállt. Éjszaka, a pára és a nedvesség hatására viszont újabb süllyedést és elmozdulást mértek a szakemberek – hívta fel a figyelmet.

Az államtitkár hangsúlyozta: a gátszakadás reális veszélye és kockázata nőtt, de jó esély van arra, hogy a fal csak a Kolontárt kettészelő gát megépítését követően omlik le.

Közlése szerint a gát hétfő estére elkészül, s már útban vannak a 400 méter hosszú, 20 méter széles és 5 méter magas védmű építéséhez használatos kövek.

A szakemberek szombat hajnaltól dolgoznak a védőgát építésén, és úgy számolják, egy esetleges gátszakadás esetén megfelelő módon, irányítottan tudják a házaktól elvezetni majd a vörösiszapot.

Illés Zoltán kijelentette: ha megépül a védőgát, nem tervezik a gátfal lerobbantását, s mindent megtesznek azért, hogy a lúgos iszap a tározóban maradjon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik