Belföld

A médiát beviszik a lezárt Kolontárra

Nemzetközi tájékoztatót tartanak a kiürített és lezárt faluban.

Sajtóbejárást tartanak a kiürített Kolontáron, hogy megmutassák a sajtónak a település közepén épülő gátat és az ajkai zagytározó megsérült északi oldalfalát – közölte az MTI-vel Dobson Tibor ezredes vasárnap reggel. A sajtóbejáráson részt vesz Illés Zoltán környezetvédelmi államtitkár is.

A vörösiszap okozta katasztrófa felszámolásának helyszíni szóvivője az MTI tudósítójának azt mondta: a hazai és nemzetközi sajtó hiteles tájékoztatása érdekében vasárnap délelőtt fél 11-kor az ajkai tűzoltóságtól autóbusszal viszik át a 24 órával korábban kimenekített Kolontárra, majd visszahozzák őket.

Dobson Tibor hangsúlyozta: a sajtót azért nem engedték be szombaton Kolontárra, mert az emberek biztonsága érdekében a védelmi bizottság úgy döntött: a veszprémi falut kiüríttetik és lezárják. Ott jelenleg a védekezés és a vagyonvédelem zajlik, így a lezárt területen illetéktelenek nem tartózkodhattak.

Mivel nagy rá az igény, hogy az újságírók láthassák a lezárt falut, ezért a szóvivő azt mondta: kérésére a kárfelszámolás helyszíni parancsnoka és a védelmi bizottság elnöke engedélyezte a sajtó szervezett formában történő rövid látogatását.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik