Belföld

Hova tűnt három ember?

Három eltűnt embert keresnek még, nem találtak újabb halottat éjszaka.

Holttestek után kutattak éjszaka is a speciális mentők Kolontáron, ahol eddig négy holttestet találtak, és hat embert eltűntként tartottak nyilván. Ehhez képest a katasztrófavédelem szóvivője reggel azt mondta, nincs újabb halálos áldozat és még három embert keresnek.

Reggel megnyitották Kolontár azon részét, amelyet két nappal korábban a vörösiszap-áradás elzárt, elöntve több tucat házat. Így – szervezett formában – a legszükségesebb dolgaikért hazatérhetnek az ott lakók.

A településen tisztítják az utakat, valamint az előző nap és az éjszaka folyamán ideszállított több teherautónyi gipsszel próbálják semlegesíteni a patakban még mindig magasan hömpölygő vörösiszap lúgos kémhatását.

Petróczi Tímea, a katasztrófavédelem szóvivője az MR1-Kossuth Rádiónak elmondta, ma megkezdik az ajkai térség vörösiszappal szennyezett házainak megtisztítását. Devecseren és Kolontáron fél ezren vesznek részt a munkákban. A honvédség újabb száz katonát küld, és az alumínium-feldogozó cég is félszáz dolgozójával segít a károk felszámolásában.

Géppisztolyos rendőrök őrizték egész éjjel Kolontár és Devecser vörösiszappal elzárt településrészeit, hogy így őrizzék a hátrahagyott értékeket. Erre azért volt szükség, mert lakossági panasz érkezett arról, hogy fosztogatók jelentek meg a helyszínen, és nagy értékű munkagépek, egyéb dolgok tűntek el az elhagyott házakból, udvarokból.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik