Belföld

Papcsák Ferenc: felgyorsítják a MAL vizsgálatát

Felgyorsítja a timföldgyárat is birtokló Magyar Alumínium Zrt-vel (MAL) kapcsolatos vizsgálatot a hétfői kolontári katasztrófa - mondta Papcsák Ferenc elszámoltatási kormánybiztos.

Még nincs a kezében egyetlen olyan dokumentum sem, amely az alumíniumipari cégcsoportot, illetve a hozzá köthető további cégeket érinti. Egyelőre a minisztériumok tájékozódnak arról, hogy milyen szerződések születtek a cégcsoport és az állam között az elmúlt időszakban – mondta a kormánybiztos.

Az Index hírportál információi szerint az ajkai timföldgyárat is birtokló MAL Magyar Alumínium Zrt. a leggazdagabb magyarok toplistáján is szereplő magyar magánszemélyek érdekeltségébe tartozik. Bakonyi Árpád és Petrusz Béla 30, Tolnay Lajos 40 százalékos tulajdonosai a MAL Zrt.-nek.

A Papcsák Ferenc által indított vizsgálat oka a portál szerint az lehet, hogy Tolnay Lajosnak és a MAL-nak korábban több olyan alumíniumipari cégben volt tulajdonrésze, amelyben érdekeltsége volt Gyurcsány Ferencnek, illetve a későbbi kormányfő cégeinek, például a mosonmagyaróvári Motimnak. Ilyen vállalat még a timföldgyárhoz hasonlóan Ajkához kötődő Bakonyi Bauxitbánya Kft., a Bauxit Bányavagyonkezelő Kft. és az Első Magyar Timföldipari Kft., vagyis a dunántúli alumíniumipar több vállalkozása.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik