Belföld

Illés felfüggesztette a MAL tevékenységét

A környezetvédelmi államtitkár utasította a céget a sérült tározó helyreállítására. A Mal Zrt. szerint ők nem hibásak.

Azonnali hatállyal felfüggesztette a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (MAL) Zrt. termelői tevékenységét a környezetvédelmi államtitkár, Illés Zoltán egyúttal utasította a céget az ajkai térségben megsérült tározó helyreállítására.

Az államtitkár kedd délután Kolontáron, a védelmi bizottság ülését követően az MTI tudósítójának azt mondta: a hétfő délutáni baleset óta a cég továbbra is folytatta a termelést, és felmerült a gyanú, hogy az ökológiai katasztrófa azért következett be, mert a zagytározóban sokkal több iszapot tároltak, mint amennyit szabad lett volna, illetve a cellák illesztése nem volt szakszerű.

A Mal Zrt. nem tartja hibásnak magát a kialakult katasztrófáért, és a cégvezetők állítása szerint a vörösiszap emberre nem veszélyes anyag, nem okoz maradandó károsodást, és a keletkezett kár is lényegesen kisebb, mint amekkorát emlegetnek.

Bakonyi Zoltán cégvezető elmondta, hogy a vörös szín az iszapban egyszerű festék, amelyet a téglagyártás során is használnak. A házfalakról mosással könnyen eltávolítható. Ezzel szemben Lasztovicza Jenő, a védelmi bizottság elnöke néhány perccel korábban azt mondta: talajcserére van szükség, a házfalakról pedig le kell mosni, illetve le kell verni a szennyezett vakolatot, hogy az ne okozzon egészségkárosodást.

Bakonyi Zoltán és Tolnay Lajos cégelnök kedd délután Kolontáron, a védelmi bizottság ülését követően azt mondta: minden szabályt betartva működnek, ezért nem értik az okát, miért függesztette fel a környezetvédelmi államtitkár tevékenységüket. A Kormányzati Koordinációs Bizottság délutáni budapesti ülésén kezdeményezik, hogy a hétvégén újra indulhasson működésük.

A cégvezetők közlése szerint 30 millió forint humanitárius segélyt adnak az áradás okozta települések önkormányzatainak, de átfogó biztosításuk kizárja a harmadik fél iránti kártérítés lehetőségét. A környezetvédelmi államtitkár által említett 10 milliárd forintos kárt túlzónak tartják, szerintük az néhány tízmillió forintos nagyságrendű lehet, de megvárják a szakértői jelentést.

Bakonyi Zoltán az MTI kérdésére elmondta, a rendőrség tanúként hallgatta meg az iszapömléssel kapcsolatban.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik