Zala megye két kisebb településén két színész indult újra a polgármesterségért függetlenként. Mindketten nyertek, a szavazatok több mint kétharmadával. Rátóti Zoltán, a kaposvári Csiky Gergely Színház igazgatója Magyarföldön, Halász Gábor, a Barátok közt színésze Kiskutason kapott bizalmat.
Komárom-Esztergom megyében Márkos Attila színész, a Lovas Színház vezetője indult Komárom polgármesteri posztjáért, függetlenként, az MSZP támogatásával. Ő alulmaradt egyetlen ellenfelével, a Fidesz-KDNP színeiben induló Molnár Attilával szemben.
Zugló vezetéséért indult Janicsák István. Az egykori Z’zi Labor együttes énekese a Zuglóiak Érdekképviseleti Egyesülete színeiben a szavazatok kevesebb mint 12 százalékát sikerült megszereznie.
A 82-szeres magyar válogatott labdarúgó, Garaba Imre is Zuglóban indult és lett a Fidesz–KDNP önkormányzati képviselője. Garaba 42 százalékos eredményével legalább 20 százalékkal húzott el szocialista ellenfele előtt.
A Fejér megyei Bakonykútin csupán egyetlen szavazattal veszített a polgármesteri posztért függetlenként indult Lóránt-Miklósa Erika. Az operaénekesnő 52 szavazatával egy szintén független jelöltként indult nyugállományú katonatiszttel, Marics Józseffel szemben veszített.
Borkai Zsoltot, a Fidesz-KDNP által támogatott olimpiai bajnok tornászt Győrben választották polgármesterré. A volt sportoló – aki ezt a posztot már négy éve is elnyerte – a szavazatok 69,67 százalékát szerezte meg, maga mögé utasítva az MSZP-s és a jobbikos jelölteket.
Függetlenként, a Paksi Lokálpatrióták Egyesülete támogatásával indult Kozmann György. A négyszeres Európa-bajnok és világbajnok, kétszeres olimpiai bronzérmes kenusnak sikerült megelőznie Mezősi Árpád szocialista jelöltet, és csak a fideszes Hajdu János előzte meg.
Pető Tibor kétszeres világbajnok evezős a Fidesz jelöltjeként Vácott indult a polgármesteri székért. A sportoló 31,35 százalékos, harmadik helyre elegendő teljesítményével alig maradt le a polgármesternek megválasztott független Fördős Attilától és a szocialista Bóth Jánostól.
A jelenleg ügyvédként dolgozó, a Civil Mozgalom támogatásával a polgármesteri tisztségért indult Réczi László világbajnok, olimpiai bronzérmes birkózó Kiskunfélegyházán negyedik lett 7,14 százalékos eredménnyel.
A függetlenként a Nógrád megyei Pásztón indult Dömsödi Gábor televíziós műsorvezető 90 százalékos feldolgozottságnál 40,79 százalékkal a második helyen állt, előtte a szintén független Sisák Imre vezet 42,05 százalékkal.
Rácz Károlynak (Terry Black), az ismert transzvesztita művésznek nem sikerült bejutnia a tököli képviselőtestületbe. Az MSZP-s színekben induló előadóművész választókerületében a szavazatok 11 százalékával lett harmadik. 22 szavazatot kapott.
Vincze Géza egykori NB I.-es labdarúgó, a Fradi és a Szombathelyi Haladás volt vezetőedzője alulmaradt a XII. kerületben Pokorni Zoltánnal szemben. A Fidesz nagyágyúja 67 százalékkal maradt polgármester, az MSZP-s színekben politizáló Vincze Géza 20 százalékot kapott.
Ajánlott link:
Így voksolt az ország – képekkel (hír24)
Választás alulnézetből: Gyurcsány az urnában… (hír24)
Elsöprő Fidesz-KDNP-győzelem (hír24)
A külföldi sajtó Orbán megszilárdított hatalmáról (hír24)
Mindenki a saját sikerét látta (hír24)