Belföld

Két kegyvesztett megy az IMF-hez

Matolcsy és Simor is részt vesz a Nemzetközi Valutaalap közgyűlésén.

Októberben több lehetősége is lesz a magyar kormánynak arra, hogy képviselői a legkülönbözőbb szinteken tárgyaljanak a Nemzetközi Valutaalap szakértőivel, vezetőivel is – írja a Világgazdaság.

Október 8–9-én Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter részt vesz az IMF szokásos éves közgyűlésén Washingtonban, illetve a hónap második felében a nemzetközi pénzügyi szervezet hazánkkal foglalkozó szakértői jönnek Budapestre.

Jelenleg úgy néz ki, hogy Matolcsynak nem terveznek különleges magas szintű tárgyalásokat Washingtonban az éves közgyűlés alatt szokásos találkozókon túl. Legalábbis ezt mondta a lap érdeklődésére Nagy Anna kormányszóvivő. Előzőleg a Magyar Nemzet arról írt, hogy fogy a levegő a nemzetgazdasági miniszter körül, akit hamarosan leváltanak.

A Magyar Nemzeti Bank a legmagasabb szinten képviselteti magát a közgyűlésen. Simor András elnök és Karvalits Ferenc alelnök is elutazik az IMF közgyűlésére. Az ottani programjaikkal kapcsolatos kérdésekre a jegybanknál nem kívántak válaszolni.

Holnap egyébként lejár az IMF-hitel, amelynek feltételeiről Simor András jegybankelnök egy francia lap kérdésére a napokban kifejtette: az EU-IMF hitel mellett az szól, hogy – noha Magyarország 2009 tavasza óta nem vette igénybe – kamata mintegy 3,5 százalék, szemben a Magyarország által a piacról felvett devizahitelek 6-6,5 százalékos kamatával. Így a piaci finanszírozás az elmúlt évben mintegy 3 százalékos többletet jelentett.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik