Belföld

216 gárdista kérhet kártérítést?

A Fővárosi Bíróság jogellenesnek nyilvánította a 2009. július 4-i, Erzsébet téri szimpátiatüntetés feloszlatását.

Gaudi-Nagy Tamás, jobbikos országgyűlési képviselő emlékeztetett: a demonstráción egybegyűltek a két nappal korábban feloszlatott Magyar Gárda melletti szimpátiájukat fejezték ki “ülősztrájkjukkal”. Hozzátette, hogy a rendezvény feloszlatásakor a rendőrök 216 embert vettek őrizetbe, köztük Vona Gábort, a Jobbik elnökét és Kiss Róbertet, a feloszlatott Magyar Gárda országos főkapitányát.

A politikus hangsúlyozta, hogy a spontán tüntetés nem veszítette el békés jellegét, s ezt a közigazgatási perben a Fővárosi Bíróság is megállapította, ahogyan azt is, hogy a rendezvény – szerinte brutális – feloszlatása jogszerűtlen volt.

Gaudi-Nagy Tamás szerint az ítélet fordulatot kell, hogy jelentsen a feloszlatott Magyar Gárda megítélésében. Mint mondta, a kormánynak ezután véget kell vetnie “a gárdisták üldöztetésének, folyamatos rendőri zaklatásnak”.

A párt szerint “az ítélet egyértelmű következménye,” hogy a 216 előállított embert – köztük Vona Gábort és Kiss Róbertet – mentesíteni kell a hátrányos jogkövetkezmények alól, részükre kártérítés jár gyülekezési jog, személyi szabadság és emberi méltósághoz való jog megsértése miatt. A szabálysértés miatt elmarasztalt demonstrálók esetében perújrafelvételt fognak kezdeményezni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik