Belföld

Navracsics: az ellenzék feladta

Részben a választópolgárok és sok esetben a helyi politikusok is már eleve lefutottnak tekintették az önkormányzati választást - mondta Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter.

A miniszter arról is beszélt, hogy a vasárnapi részvétel magasabb volt, mint az 1990-es és az 1994-es, és körülbelül az 1998-as önkormányzati választás részvételi adatához volt hasonló, ezek alapján pedig úgy gondolja, hogy a 2002-es és 2006-os választás volt “atipikus”. Szerinte ez talán abból adódik, hogy akkor az országgyűlési választás eredménye nagyon szoros volt és kevesebb mint egy százalék volt a különbség a két nagy párt között.

A miniszter beszélt arról is, hogy úgy látta, sok városban “az ellenzék tulajdonképpen feladta a küzdelmet, nem volt igazán kampányhangulat”, és a szakértők is sokat beszéltek arról, hogy “ez a kampány mintha lanyhább lett volna, mint a korábbi kampányok”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik