Belföld

MSZP: a kormányról mondtak véleményt a távol maradók

Az MSZP szerint a választók a távol maradásukkal mondtak véleményt a kormányról.

Török Zsolt, a párt szóvivője a vasárnap este nem sokkal fél nyolc előtt tartott rövid sajtótájékozatóján úgy értékelte, a kormánypártok megfélemlítő politikája és átverései miatt mentek el jóval kevesebben szavazni, mint négy évvel ezelőtt.

Szanyi Tibor szerint az MSZP a vártnál jobban szerepelt Budapesten a vasárnapi önkormányzati választáson, mert a fővárosban a legnagyobb az “ébredés” az emberekben. A párt kampányfőnöke a Hír TV műsorában az urnazárás után, az MSZP elnökségi ülése idején azzal magyarázta a viszonylag alacsony részvételt, hogy az emberek “megrendültek, kiváró helyzetben vannak”.

Mint mondta, a Fidesz által “fülkeforradalomnak” nevezett jelenség elmaradt. Az MSZP-nek szerencsésen sikerült eljuttatnia a választókhoz azt a üzenetét, amely szerint a szocialista párt valóban ellensúly. Kitért arra, hogy az általuk végzett alternatív szavazatszámlálás este 9 óráig, fél 10-ig biztosan eltart.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik