Belföld

A Jobbik fideszes korrupciót gyanít az I. kerületben

A Jobbik feljelentést tesz az I. kerületi önkormányzat egyik gazdasági társaságánál tapaszalt visszaélések miatt.

Staudt Gábor főpolgármester-jelölt – a budavári önkormányzat épülete előtt – elmondta: feljelentésüket egy interneten látható filmre alapozzák, amely több bűncselekmény gyanúját veti fel. A riportban egy az önkormányzat gazdasági és műszaki ellátó szervezetétől elbocsátott férfi arról számol be, hogy a vállalatnál több olyan személy is alkalmazásban áll, akikkel sosem találkozott, s akik nem végeznek ott munkát.

Egyikük a film készítőinek elismerte: már nem dolgozik a cégnél, bár közalkalmazotti lapja az ellenkezőjére utal. Ezzel kapcsolatban Staudt Gábor azt mondta: úgy fest, a fiktív foglalkoztatás – amit az élősködés egyik legnyilvánvalóbb példájaként említett – nemcsak Hagyó Miklós egykori környezetében, hanem fideszes vezetésű önkormányzatoknál is gyakorlattá vált. Mint mondta, ez jelzi, hogy a korrupciónak “nincs színe”.

A film – egy hangfelvétel alapján – azt is tudtul adja, hogy a Budai Vár beléptető kapujánál dolgozóknak naponta több tízezer forintot kellett félretenniük az önkormányzati gazdasági társaság vezetőinek, akiknek így – a film állítása szerint – évek alatt akár több százmillió forint közpénz is a kezébe kerülhetett a város legdrágább parkolási övezetében befolyó díjakból.

A filmben látható továbbá, hogy – noha az önkormányzati vállalat ezt nem tehetné meg – a beléptető kapuknál eurót is elfogadnak, majd azt 220 forintos árfolyamon, nyugta nélkül adják tovább az önkormányzati vállalat egyik munkatársára hivatkozó nőnek.

A 28 perc hosszú filmet a Bombahír hírportál szerkesztőjeként az a Tomcat néven ismert blogger – Polgár Tamás – készítette, aki múlt csütörtökön a Fővárosi Bíróság épületében megütötte Novák Elődöt, a Jobbik alelnökét, s aki kamerájával ugyancsak megjelent a párt sajtótájékoztatóján.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik