Belföld

A Fidesz javára visszalép a jobbikos jelölt Szegeden

Keresztúri Farkas Csaba azért döntött így, hogy megakadályozzák a szocialista Botka László győzelmét.

A Jobbik jelöltje közleményben azt írja: önként és egyoldalúan lép vissza. Arra kéri a szegedi Jobbik-szavazókat, hogy válasszák helyette B. Nagy Lászlót, a Fidesz-KDNP jelöltjét, emellett szavazzanak a Jobbik egyéni jelöltjeire, hogy a párt frakciót alakíthasson a szegedi képviselőtestületben – írja az [origo].

A lépésért cserébe a Fidesz miskolci jelöltjének visszalépését várja a radikális párt: Keresztúri felszólítja a miskolci fideszes polgármesterjelöltet, “járjon el igaz hazafiként, hogy nemzetrontó polgármesterek ne maradhassanak hatalmon”.

Szanyi Tibor, az MSZP kampányfőnöke a lépésre úgy reagált, “összenő, ami összetartozik”. Solymos László, az MSZP-Összefogás Szegedért listavezetője azt mondta: a “felkészületlenség a gyűlölködéssel fogott össze”. Szerinte aki nem ilyen jövőt szeretne Szegednek, az vasárnap szavazzon Botka Lászlóra.

A Fidesz-KDNP négy miskolci országgyűlési képviselője a Jobbik kérésére közleményben úgy reagált, Kriza Ákos, a pártszövetség miskolci polgármesterjelöltje nem lép vissza, vállalja a megmérettetést. Zsiga Marcell az MTI-nek azt mondta: a választás a választókon múlik, és különben se üzengessenek Szegedről Miskolcra.

A szegedi erőviszonyokról több felmérés is napvilágot látott az utóbbi időben: a Századvég mérése Botka László hibahatáron belüli vezetését, míg a szegedi Innoratio a regnáló szocialista polgármester biztos előnyét mutatta, de a Fidesz saját, belső mérése alapján a kormánypárti jelölt vezet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik