Belföld

Bocsánatkérést vár a Jobbiktól az MSZP

A miskolci polgármester szerint semmi köze hozzá, hogy jobbikos szájhősök színházasdit játszanak.

A mellébeszélésnek is van határa, Szegedi Csanád EP-képviselő kérjen nyilvánosan bocsánatot, mert semmi közöm hozzá, hogy jobbikos szájhősök színházasdit játszanak Miskolcon – ekképp fogalmazott Káli Sándor, Miskolc szocialista polgármestere, polgármesterjelöltje.

Szegedi Márton és kampánycsapata ügyes kommunikációs programmal hívta fel magára a figyelmet, amikor vasárnap addig provokálta a rendőrséget plakátleszedős akciójával, míg végül bekerült az országos médiába – emlékeztetett Káli Sándor.

Szeptember 26-án délután Szegedi Márton, a Jobbik miskolci polgármesterjelöltje a rendőri figyelmeztetés ellenére egy villanyoszlopról levágta Káli Sándor plakátját, akkori sajtótájékoztatóján ezt azzal indokolta, hogy az MSZP aktivistái felülragasztják a Jobbik plakátjait.

Káli Sándor közleményében arról ír, hogy határozottan visszautasítja Szegedi Csanád EP-képviselő azon kijelentetésit, hogy miskolci polgármesterjelölt testvére színészi alakításához és rendőrségi letartóztatásához bármi köze is lenne.

Határozottan visszautasítom azt is, hogy a rendőrséggel felvettem volna a kapcsolatot a polgármesterjelölt letartóztatása ügyében, ezért arra kérem Szegedi Csanádot, hogy alaptalan kijelentései és vádaskodásai miatt kérjen nyilvánosan bocsánatot – írta közleményében Káli Sándor.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik