Belföld

Nem kell a “cigánybűnözés” az MTV-nek és az MR-nek

A Jobbik szerint a közmédiumok megtagadták a párt hirdetéseinek leadását.

A “cigánybűnözés” kifejezés jogsértő voltára hivatkozva mind a Magyar Televízió, mind a Magyar Rádió megtagadta a Jobbik választási hirdetésének sugárzását – tájékoztatott Dúró Dóra, a párt szóvivője csütörtökön.

A szóvivő elmondta: a Magyar Rádió arra hivatkozva utasította el a hirdetés befogadását, hogy az álláspontjuk szerint személyhez fűződő jogokat sért, a műsorszolgáltatók pedig felelősséggel tartoznak “a tudatosan félrevezető reklámért”.

Az MTV jogi vezetője úgy indokolta döntését, hogy a hirdetés ellentétes a médiatörvény azon passzusával, amely szerint a műsorszolgáltatás nem irányulhat semmilyen kisebbség, sem bármely többség nyílt vagy burkolt megsértésére, kirekesztésére, annak faji szempontokon alapuló bemutatására, elítélésére – mondta Dúró Dóra, hangsúlyozva: a párt nem etnikai értelemben, hanem krimonológiai fogalomként használja a “cigánybűnözés” kifejezést.

A Jobbik az Országos Választási Bizottsághoz fordul panasszal, mert a párt szerint a közmédiumok döntése politikai nézeteik megismertetését gátolja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik