Belföld

Horváth Csaba az “újfajta baloldali életérzésről”

Az MSZP főpolgármester-jelöltje foglalkozna Budapest "lelkével is".

Reálisnak tartja győzelmi esélyeit az október 3-i önkormányzati választásokon Horváth Csaba, az MSZP főpolgármester-jelöljte – írja a Népszabadság. Horváth Csaba azt mondta: a választások után kulcskérdés lesz, hogyan tudják az “újfajta baloldali életérzést” továbbvinni.

Szerinte “volt egy elhidegülés tavasszal, amelynek komoly politikai következménye, hogy a “fülkeforradalom” kétharmados parlamenti többséget biztosított a Fidesznek”. Az utóbbi öt hónap kormányzati döntései és aktivitása viszont éppen annak ellenkezőjét hozta, mint amit a Fidesz a választóknak megígért. Ezt a választók is kezdik felismerni – tette hozzá.

A szocialista főpolgármester-jelölt megismételte, legfőbb céljuk, hogy egyetlen budapesti család se kerüljön utcára, egyetlen budapesti család se veszítse el az otthonát. Akármi lesz az októberi választás eredménye, benyújtják a Fővárosi Közgyűlésnek a fővárosi devizahiteleseknek szóló, átmeneti segítség programjának tervezetét.

Horváth Csaba az interjúban úgy fogalmazott: a közösségek fővárosát szeretné újjáépíteni, az egymásra odafigyeléssel, közösségi terek aktivizálásával. “Nem csak infrastrukturális beruházásokkal kell foglalkozni, hanem a város lelkével is” – jegyezte meg.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik