Belföld

Gyanúsított lett az Alkotmányvédelmi Hivatal vezetője

Ezt a feljelentő, Staudt Gábor (Jobbik) jelentette be.

Gyanúsítottként hallgatta meg Balajti László altábornagyot, a Nemzetbiztonsági Hivatal korábbi, az Alkotmányvédelmi Hivatal (AVH) jelenlegi főigazgatóját a Budapesti Katonai Ügyészség. Ezt Staudt Gábor, a Jobbik országgyűlési képviselője jelentette be jogi képviselőjére hivatkozva.

Balajti László ellen Staudt Gábor tett feljelentést azután, hogy az altábornagy által vezetett Alkotmányvédelmi Hivatal olyan szakvéleményt készített, amely szerint Staudt és három jobbikos képviselőtársa nemzetbiztonsági kockázatot jelent.

Staudt Gábor azt mondta: a hivatali bűncselekménnyel megalapozottan gyanúsítható Balajti László előzetes letartóztatását kezdeményezik, mivel az AVH főigazgatója munkahelyén bizonyítékokat semmisíthet meg és befolyásolhatja az ellene folyó eljárást. A jobbikos politikus szerint Balajti László nem tájékoztatta Pintér Sándor belügyminisztert arról, hogy gyanúsítottként vonták eljárás alá.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik