Belföld

Szanyi: fizessen elő a Népszavára, aki MSZP-s akar lenni!

A párttagság feltételéül szabnák a napilap forgatását.

Az MSZP-tagság egyik feltételéül a Népszava című napilap előfizetését tenné meg a jövőben a párt vezetése – mondta Szanyi Tibor, az MSZP kampányfőnöke szerdán az MTI-nek, telefonos sajtótájékoztatója keretében.

Tájékoztatása szerint az ötlet, amely az újonnan belépőkre vonatkozna, több elnökségi tag javaslata, döntés még nem született róla.

Szanyi Tibor azt mondta, a szocialista pártnak elege lett abból, hogy össze-vissza irkálnak mindenfélét az újságok. Az MSZP-nek az a célja, hogy legyen legalább egy, igazán hiteles, és a baloldali értékeket is figyelembe vevő médiája – közölte, hozzátéve: ennek a Népszava megfelel.

“A mostani fideszes médiatorzító nyomulást” a szocialista párt a Népszavával szeretné túlélni – fogalmazott az ellenzéki politikus.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik