Belföld

Majdnem másfél milliót fizethet Dávid Ibolya és az MDF

Az Almássy Kornél által indított személyiségi jogi perben első fokon 1,4 millió forint nem vagyoni kártérítést szabott ki a bíróság.

Dávid Ibolya és Almássy Kornél ügye az MDF 2008-as tisztújításának idejére vezethető vissza, amikor kipattant a lehallgatási botrány: ebbe belekeverték az UD Zrt.-t is, amelyről azóta kiderült, hogy nem volt köze az ügyhöz. A pártelnöki posztra pályázó Almássy Kornéllal kapcsolatban a párt internetes oldalán is jelentek meg nyilatkozatok, illetve Dávid Ibolya a Népszabadságnak is beszélt ellenfeléről.

A Fővárosi Bíróság megállapította, hogy ezekkel a nyilatkozatokkal Dávid Ibolya és az MDF olyan hamis látszatot keltettek, hogy a pártelnöki poszt megszerzése érdekében Almássy megbízást adott Dávid Ibolyával kapcsolatos adatgyűjtésre és ezzel méltatlanná vált a politikai közéletben való szereplésre. Ezek a kijelentések azonban alaptalanok voltak, megsértették a politikus jó hírnevét.

A bíróság 1,4 millió forint nem vagyoni kártérítésre kötelezte Dávid Ibolyát és a pártot, illetve eltiltotta őket a további jogsértésről, az internetes oldalukon pedig a sajnálkozásukat kifejező közleményt kell elhelyezni – mondta a Független Hírügynökségnek Futó Barnabás, Almássy Kornél jogi képviselője.

Tartanak az ügy alapjául szolgáló lehallgatási botránnyal kapcsolatos más személyiségi jogi perek is, amiket az ügybe belekevert UD Zrt. indított. Az ügyvéd szerint úgy tűnik, az ügyben lesz még egy “csavar”, miután nemrég Szilvásy György egykori titokminiszter arról beszélt, hogy a kormányzati gerinchálózat feltörésével kapcsolatos ügyben szereplő hackert maga mutatta be az akkori nemzetbiztonsági vezetőknek.

Futó Barnabás hozzátette, hogy Dávid Ibolya ellen egy másik ügyben is per indult hétfőn. Mikor 2009 őszén az Advenio Zrt. elnyerte a frekvenciapályázaton a Class FM működtetési jogát, Dávid Ibolya nyílt levélben szólt a frekvenciát előzőleg birtokló rádiókhoz: ebben olyan kijelentéseket tett, hogy őket tisztességtelen versenyben, tisztességtelen eszközökkel hozták ki vesztesnek, ellenfeleik szabálytalan pályázaton nyertek, a Class FM-et pedig a Fidesz pártrádiójának nevezte.

Az Advenio rágalmazás miatt beperelte Dávid Ibolyát, de akkor még mentelmi joga volt, így az eljárást szüneteltették, most viszont újraindult. A volt pártelnök nem ismerte el az ellene felhozottakat. Az Adveniót is képviselő ügyvéd szerint, mivel a békéltető tárgyalás így nem járt sikerrel, az ügy a bíróságon folytatódik, ahol Dávid Ibolya vádlotti státuszba kerül.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.