Belföld

Mutyi a szombathelyi Fidesznél?

Egy szombathelyi építési vállalkozónak a kedvező döntésért cserébe, az elnyert munka után 10 százalékot kell „visszaadnia” a Fidesz helyi prominenseinek, Marton Zsolt és Szakály Gábor önkormányzati képviselőknek - állítja csütörtöki számában a Népszava.

A Népszava egy birtokába került hangfelvételre hivatkozik. A hanganyagból a lap szerint kiderül, hogy az építési vállalkozót a szombathelyi önkormányzat százszázalékos tulajdonában álló Savaria Rehab-Team Kft. irodájában dolgozó – vélhetően – ügyintéző „tájékoztatja” arról, hogyan tud úgy pályázni, hogy az övé legyen a legjobb ajánlat, illetve hogy hány százalékot kell visszaadnia a helyi fideszes önkormányzati képviselőknek.

A beszélgetés során a lap közlése szerint az ügyintéző azt mondja: „mi megvárjuk az összes pályázatot, ahogy beérkezik, és az önét mi úgy töltjük ki, hogy az összes pályázó alá írjuk az összeget, amivel ön majd újra pályáz, és természetesen azt fogjuk elfogadni”.

A hangfelvételről a lap állítása szerint kiderül, hogy az önkormányzat a munka megkezdésekor harminc százalékot fizet, amiből tíz százalékot azonnal vissza kell utalni. A napilap érdekességnek nevezte, hogy az önkormányzati cég ügyintézője a beszélgetés elején arra kéri a vállalkozót, adja le mobilját, majd figyelmezteti: „ne nevezzük meg az urakat”.

Marton Zsolt és Szakály Gábor az október 3-i önkormányzati választáson a Fidesz–KDNP jelöltjeiként indulnak a városban. Mindketten egyéni képviselőjelöltek is, előbbi második a párt városi listáján, utóbbi negyedik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik