Belföld

Gyurcsány: Orbán meg fog bukni

"Egy dolgot tudok garantálni, hogy Orbán Viktor meg fog bukni, mert mindenki, aki egyszer nyer, meg is bukik"- kezdte beszédét Gyurcsány Ferenc.

A korábbi miniszterelnök egy politikai rendezvényen mondott beszédében hozzátette: “felelős ellenzékké kell válniuk, mert csak ebből lehet később felelős kormány”. Úgy fogalmazott: az új szerephez mindenképpen rendszerváltásra van szükség az MSZP-n belül is. Ha ezt nem tudják végrehajtani, akkor nem válnak olyan politikai erővé, amely alternatívát és valódi szabadságot kínálhat az embereknek, a 89′-es elveknek és alkotmánynak megfelelően.

A rendszerváltás óta eltelt hat ciklus ellenzéki erői mind abba a hibába estek, hogy azt kiabálták csak, amit az emberek hallani akartak, majd amikor kormányra kerültek, belátták, hogy az ország érdekei sok mindent felülírnak – mondta Gyurcsány. Hozzátette: a jó ellenzék a haza érdekeit tartja szem előtt és így, felelősen igyekszik az emberekhez szólni.

Gyurcsány Ferenc beszédében kiemelte: ők, a 89′-esek kerültek most ellenzékbe és a legfontosabb feladatuk megvédeni a 89′-es szabad alkotmányt, szemben Orbán Viktor saját erkölcsi és politikai nézeteivel. Úgy fogalmazott: a jelenlegi kormány a 11′-esek kormánya, akik a 89′-es alkotmányt felül akarják írni a 2011-es új alkotmánnyal, melyben az emberek már nem szabad polgárok, akik kritizálhatnak, szabadon szerveződhetnek, hanem alattvalók.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik