Belföld

Beállhat a kormány a szegények bankja mögé

A felzárkózásért felelős államtitkár szerint támogatásra érdemes a koncepció, de még vizsgálni kell.
Kapcsolódó cikkek

Támogatásra érdemes koncepció a szegények bankja – ezt mondta Balog Zoltán, a társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár az MTV Ma reggel című műsorában. Balog szerint a kormányzat még megvizsgálja, hogy érdemes-e beállni a kezdeményezés mögé.

Az államtitkár hozzátette, hogy beszélt a kezdeményezés szülőatyjával, a Nobel-békedíjas Muhammad Yunusszal, aki szerint Európában ez a módszer nem működőképes, mert sokan segélynek vélik a pénzt, és elköltik.

A szegények bankja a héten helyezi ki első hiteleit: a mélyszegénységben élő vállalkozók 300 ezer és 1 millió forint közötti kölcsönt kaphatnak jogi és pénzügyi fedezet nélkül, bizalmi alapon.

A romakérdéssel kapcsolatban Balog Zoltán kifejtette: nem véletlen, hogy a magyar cigányság nem akar Nyugat-Európába vándorolni – ellentétben a román és bolgár romákkal -, hiszen itt jó esélyt látnak arra, hogy lehetőséget kapnak a boldogulásra.

Az államtitkár szerint politikájuknak valóságos jogosítványai lesznek olyan programokkal és iránnyal, amiben az érintettek is akarni fogják a felzárkózást, és nem belenyugodnak a helyzetükbe. Balog úgy látja, felzárkózás és felzárkóztatás közt ez a lényegi különbség.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik