Belföld

Szabályozatlan a háziorvosok kártalanítása

Nincs szabályozva, miképpen kártalanítanák azokat, akik elvesztik több millió forintért vásárolt háziorvosi praxisukat.

Egy háziorvos Nógrád megyéből Tolna megyébe költözött, a hivatását az új lakóhelyén is gyakorolni kívánta, de ott új működtetési jogot kellett vásárolnia. Hogy megvehesse, árulni kezdte régi praxisát, ám a jogszabályok értelmében le kellett mondania róla, mert az előírt hat hónapos határidőn belül nem tudta eladni. Szerinte azért nem, mert az önkormányzat a megürült háziorvosi praxist helyettesítésekkel töltötte be, és nem volt hajlandó szerződést kötni a vásárlóként jelentkező orvossal. Az egykori praxistulajdonos az állampolgári jogok országgyűlési biztosához fordult segítségért – olvasható Szabó Máté országgyűlési biztos hétfői közleményében.

Az ombudsman szerint az önkormányzat magatartása akkor sem volt jogellenes, ha valóban elküldte az esetleges vevőjelöltet. Ez eddig azért nem tűnt fel, mert a praxistörvény hatálybalépésekor a rendszerben már bent lévő háziorvosok ingyen szerezték meg a működtetési jogot, így ők nyilvánvalóan másként élik meg annak elvesztését, mint azok, akik azt időközben több millió forintért vásárolták meg. A praxisok értékét ugyanis alapvetően meghatározza, hogy az önkormányzat hajlandó-e az illető orvossal alapellátási szerződést kötni, mivel ez garantálja számára a társadalombiztosítástól lehívható fix bevételt.

Szabó Máté ombudsman vizsgálatát összegezve megállapította, hogy a jelenlegi szabályozás több ponton is visszásságra adhat okot. Hiányzik például a kártalanítás intézménye és a praxisprogram működését szabályozó törvény, ami a bepanaszolt ügyben a tulajdonhoz való jognak, illetve a jogbiztonság követelményének ellentmondó helyzetet idézett elő. Az országgyűlési biztos a helyzet megoldását kéri a szakminisztertől.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik