Belföld

A Jobbik radikálisabb változást sürget

Vona Gábor a kormány száz napját értékelte, míg a párt főpolgármester-jelöltje több mint 33 ezer ajánlószelvényt adott le.

Vona Gábor elnök-frakcióvezető úgy fogalmazott, szerinte annak ellenére, hogy a kormány élt, nemritkán vissza is élt parlamenti túlsúlyával. “Néhány jó kezdeményezés mellett, amelyek közül nem egy a Jobbik programpontjainak átvételét jelentette, sok esetben kizárólag önös hatalmi érdek vezette azt a törvényhozási dömpinget, amelyet a Fidesz a parlament nyakába zúdított” – mondta.

Úgy értékeli: az önkormányzatokkal, a választási rendszerrel, a médiával és a független testületek vezetőinek megválasztásával kapcsolatos jogszabály-módosítások “a nyers hatalmi önkényt jelenítették meg”. A sok esetben üdvözlendő közbiztonsági szigorítások közé pedig becsempésztek olyan durván szabadság- és nemzetellenes törvénymódosításokat, mint amilyen a “lex gárda” – fűzte hozzá.

Mint közölte, el kell ismerni ugyanakkor, hogy több nemzetpolitikai, oktatáspolitikai és szociálpolitikai kérdésben jó irányba indult el a kormányzat, “az elmúlt nyolc év nemzetromboló rezsimje után”.

A gazdaságpolitikában szintén vannak biztató kezdeményezések – folytatta -, de ezzel együtt szerinte “jól látszik: a kormány még kétharmados többségének birtokában sem mer hozzányúlni olyan kérdésekhez, mint az államadósság újratárgyalása, az EU-tagság kritikus felülvizsgálata, a multik adóelkerülésének megszüntetése vagy akár a magánnyugdíjpénztárak államosítása”. Enélkül pedig csak a felszínt kapargatjuk, jelentős áttörés nem várható – mondta Vona Gábor.

Értékelése szerint adós maradt a kormány a legégetőbb társadalmi-gazdasági kérdések orvoslásával is, mint amilyen a devizahitelesek megmentése, a körbetartozások megszüntetése vagy a “cigánybűnözés” visszaszorítása, a közbiztonság tényleges javítása.
“A kormány vagy valóban rálép a gyökeres, azaz radikális változások útjára, vagy – elődeihez hasonlóan – ezt a rendszert is el fogja söpörni az idő szele” – közölte álláspontját a Jobbik elnöke.

Közben a jelöltté váláshoz szükségesnél mintegy ötezerrel több ajánlószelvényt adott le pénteken Staudt Gábor, a Jobbik főpolgármester-jelöltje.

A több mint 33 ezer cédulát Staudt Gábor egy bőröndben vitte a Fővárosi Választási Bizottság irodájába. Sajtótájékoztatóján ezt úgy magyarázta: a bőrönd azt szimbolizálja, hogy elegük van a városvezetés tevékenységéből, a “politikusbűnözők” összepakolhatják a dolgaikat, “elhagyhatják Budapestet, az országot, vagy ha azt nem is, a politikai életet mindenképpen”.

A jobbikos politikus egy kalitkába zárt szarkát is hozott a Városházára. A madár – Staudt Gábor közlése szerint – annak a jelképe, hogy “az elmúlt húsz év politikusbűnözőit” rács mögé fogják zárni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik