Belföld

Orbán Viktor a focivilág csúcsaira törne

A miniszterelnök szerint van esélye a magyar futballnak, hogy újra a nemzetközi élvonalba tartozzon.

Mindehhez tudatos nevelőmunkára, elkötelezett kormányzatra és felelős sportszövetségre van szükség – hangsúlyozta a kormányfő a Sport TV-nek adott interjúban, amelynek írásos kivonatát csütörtökön tették közzé a www.orbanviktor.hu honlapon.

A honlapon közöltek szerint Orbán Viktor a beszélgetésben élete nagy szenvedélyének nevezte a focit, és arra buzdította a fiatalokat, hogy akkor is futballozzanak, ha később nem válik élsportoló belőlük. A foci ugyanis jellemformáló, és csökkenti a mai fiatalokra leselkedő veszélyeket azzal, hogy “fegyelemre, bajtársiasságra, odaadásra” nevel – mondta a miniszterelnök a honlapján megjelent kivonat szerint.

Úgy vélte, nemcsak a futballban, hanem az élet minden területén sok tehetséges és jóakaratú ember van az országban, de egy központi erőnek kell megszerveznie, hogy a jó szándék és a tehetség ne vesszen el. Ebben a tekintetben szerinte minőségi változást hoz, hogy Csányi Sándor lett a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke.

A miniszterelnök kiemelte, kormánya sportbarát kormány; ha egy megbecsült hazai sportág letesz az asztalra egy 5-10 éves fejlesztési tervet, akkor a kabinet oda fog állni mellé, és támogatni fogja. Minden a koncepción, a fejlesztési tervek minőségén múlik – tette hozzá.

Orbán Viktor az interjúban komoly kulturális problémának nevezte a lelátókon megfigyelhető “ócsárló” szurkolói magatartást, amely nem engedi, hogy egy-egy hazai futballmérkőzés békés, családi hétvégi eseménnyé váljon. Ezen szerinte feltétlenül változtatni kell.

A kormányfővel készült interjú péntek 18.00 órától látható a Sport1 csatornán.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik