Belföld

Portyázó bűnözők közelítenek Magyarország felé

Észak-Európából, gyorsan mozgó bandák jöhetnek hazánkba, majd tovább is állnak.

Egy teljesen új, eddig nem gyakori bűncselekmény-fajta közeledik Magyarország felé Észak-Európa felől – mondta kedden a belügyminiszter a magyar misszióvezetői értekezleten Budapesten.

Pintér Sándor elmondta: az Europoltól kapták a jelzést. A balti államokból induló módszer lényege, hogy gyorsan mozgó bűnözői csoportok – gyors autókkal vagy motorokkal – megszállnak egy-egy környéket és ott rövid idő alatt “nagyon sok bűncselekményt” követnek el, majd eltűnnek a környékről. A belügyminiszter arra kérte a nagyköveteket és konzulokat, hogy akinek megbízatási országában ilyen bűncselekményt követnek el, jelezze ezt a magyar belügynek, hogy a rendőrség tudja, melyik irányból számíthat a módszer Magyarországra érkezésére. Pintér leszögezte: szerinte előbb vagy utóbb biztosan ideér Magyarországra az új módszer.

A magyarországi kriminalisztikai helyzettel kapcsolatban Pintér Sándor elmondta: szerdán ér véget a bírósági ítélkezési szünet, és kezdődik a kisértékű vagyon elleni bűncselekmények bírósági tárgyalása is, amelyeket az új kormány helyezett vissza a jegyzőktől a rendőrség hatáskörébe. A belügyminiszter szerint az új rendszer fél év alatt “pöröghet fel” és szerinte 10 ezres nagyságrendű ítéletet hozhatnak ilyen ügyekben a bíróságok. Az új szabályozás szerint egyébként nevelési célzattal az ilyen bűncselekményt elkövetők elzárást kaphatnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik