Belföld

Senki sem hozta szóba a metrókocsik ügyét

A megoldást már a következő közgyűlésnek kell megtalálnia.

Egyik frakció sem akarta szóba hozni a kettes metróvonalra szánt szerelvények ügyét csütörtökön a Fővárosi Közgyűlésen – írja az [origo]. A több mint 100 előkészített napirendi pont között szerepelt a BKV tájékoztató anyaga, de végül nem került be a végleges napirendbe.

A Nemzeti Közlekedési Hatóság nem adott engedélyt az Alstom által gyártott, a 2-es metró vonalára szánt szerelvényeknek, de a francia cég a döntés ellen fellebbezett. A főváros vezetése vonakodik szerződésbontásra utasítani a BKV-t, mert ennek várhatóan súlyos következményei lennének – írja a hírportál. Pedig egy közgyűlési döntés értelmében az Alstomnak legkésőbb július végéig kellett volna beszereznie a típusengedélyt, különben szerződést kell bontani vele.

Ikvai-Szabó Imre főpolgármester-helyettes korábban azt mondta, a legjobb, ha a kérdésben már az októberben felálló új városvezetés dönt, és megvárják a jogerős döntést. Az [origo]-nak Steiner Pál, az MSZP fővárosi frakciójának vezetője, és György István, a Fidesz frakcióvezető-helyettese is megerősítette, hogy a közgyűlésre készülve nem hozták ma szóba a metrókocsik ügyét.

György István kedden azt mondta, hogy a Fidesz a júliusi közgyűlési döntést továbbra is érvényesnek tartja, ami szerződésbontást ír elő. Szerinte csak az hiányzik, hogy a városvezetés írásban is utasítsa a BKV-t.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik