Belföld

Ismeretlen nemzetbiztonsági kockázatok

Romagyilkosságok, Magyarok Nyilai, Mol-OMV, UD Zrt. - témák, amikről nem olvashatunk.

Mint korábban beszámoltunk róla, idén nem jelent meg a Nemzetbiztonsági Évköny. Ezzel egy 10 éves olyan hagyomány szakad meg idén, amelyet ráadásul az első Orbán-kormány indított 1999-ben.

A közvélemény így csak a legutóbbi, 2008-as évkönyvből tájékozódhat a szolgálatok munkájáról, a szélsőségek és más biztonsági kockázatot jelentő csoportokról, illetve összességében: az ország biztonságáról.

Az évkönyv megjelenését korábban megelőzte a nemzetbiztonsági szolgálatok vezetőinek nemzetbiztonsági bizottságbeli meghallgatása, de idén tavasszal ez elmaradt. Az csak a választások után, júliusban történt meg.

Az Alkotmányvédelmi Hivatalra keresztelt NBH-t is felügyelő Belügyminisztérium az MR1-Kossuth Rádió megkeresésére úgy reagált: idén várhatóan nem jelenik meg a kiadvány, a szolgálatok ténykedéséről a fejlesztés alatt álló honlapról tájékozódhat a közvélemény.

A 2009-as kiadvány helyett a közrádió idézett fel néhány olyan eseményt – romagyilkosságok, a Magyarok Nyilai szervezet cselekményei, a Mol-OMV csatározások ügyében az ország energiabiztonsága, az UD-ügy kapcsán pedig az információs bázis védettsége -, amely téma lehetett volna az évkönyvben.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik