Belföld

Felmentették a melegfelvonulás megzavarásával vádolt tüntetőt

Az ügyészség vádirata szerint megtámadott egy operatőrt.

A 2010. március 24-én kezdődött perben a 36 éves fiatalembert garázdasággal vádolták, mert a vádirat szerint a 2008. július 5-én tartott Meleg Méltóság Menete elnevezésű rendezvény alkalmával – a felvonulás ellen tiltakozó és azt megzavaró tömeg tagjaként – megtámadta az RTL Klub egyik operatőrét. Ennek során meglökte, annak kameráját a föld felé rántotta, majd egy leesett tartozékkal, a mikrofont védő szivaccsal megdobta. A tárgyaláson tanúként meghallgatták az operatőrt és rendőrtiszteket is, közöttük a BRFK egyik szakértőjét, aki a videofelvételeket elemezte.

A bizonyítékokat nem látták elegendőnek a vádlott elmarasztalásához, ezért a Pesti Központi Kerületi Bíróság a csütörtöki tárgyaláson felmentette a vádlottat. Az ítéletet az ügyész és a vádlott is tudomásul vette, így az jogerős.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik