Belföld

Üldözik a választási bűnözőket

Év eleje óta 43 ilyen eljárás indult választás rendjének megsértése miatt.

Nyolc büntetőeljárást indított már a rendőrség választás rendje elleni bűncselekmény gyanújával országszerte az önkormányzati választásokkal kapcsolatban – írja a Népszabadság.

Év eleje óta egyébként 43 ilyen eljárás indult. Keresik például a kopogtatócédulákért postaládákat feltörő ismeretleneket, illetve azokat is, akik magukat egy párt aktivistáinak kiadva egyszerűen ellopják a valódi aktivisták elől a papírokat.

Az Országos Rendőr-főkapitányság tájékoztatásából nem derült ki, hogy mennyi esetet sikerült már felderíteni.

Közben Debrecenben kopogtatócédulát kapott egy francia állampolgár. A férfi egy évig dolgozott korábban a városban, ezért jelentkezett be ideiglenesen egy lakásba. Tavaly nyár óta azonban már nem él ott, bár nem is jelentkezett ki. Ezt azzal indokolta, hogy a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal igazolása tartalmazta, mennyi ideig lesz Magyarországon, és azt gondolta, ez elég.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik