Belföld

Túl közel áll a kormány a gyermekek szívéhez

A kabinet döntésén múlik, kaphat-e egy kisgyermek külföldről szervet.

Nincs nemzetközi gyermek-transzplantációs lista, így a magyar kormány döntésétől függ, kaphat-e egy kisgyermek külföldről szervet az adott országgal kötött egyezmény alapján.

Az InfoRádiónak a Gyermekszív Központ szakmai igazgatója azt mondta, ez úgy lehet, ha az ország csatlakozik egy nemzetközi szervezethez vagy megállapodást köt egy másik állammal közös donációs tevékenységről. Minél nagyobb területről keresnek szervet, annál nagyobb az esélye, hogy ezt meg is találják, de figyelembe kell venni azt is, hogy ezer kilométeres sugarú körből lehet időben az országba szállítani – emelte ki Szatmári András.

Az egészségügyi kormányzat tárgyal arról, hogy könnyebbé váljon a gyermekek számára a külföldről érkező szervekhez jutás, és a szakmai igazgató bízik benne, hogy gyorsan megoldódik a helyzet.

Legutóbb egy ötéves kisfiú kapott új szívet külföldről, miután idehaza nem került a szervátültetéseket koordináló irodához olyan donorszív, amely megfelelt volna neki. Rajta kívül a budapesti intézetben két gyermek vár szívátültetésre, őket most is műszív tartja életben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik