Belföld

Remény nélkül nehezen javul az egészségünk

Az országos tiszti főorvos szerint valamennyi ágazat feladata, hogy egészségesebb életmódra váltsanak az emberek.

A lakosság egészségi állapota csupán 10-15 százalékban függ attól, hogy milyen az egészségügyi ellátás – mondta nemzetközi felmérésekre hivatkozva Paller Judit, országos tiszti főorvos. Szerinte az állam felelőssége, hogy ez az ellátás a megfelelő színvonalon rendelkezésre álljon, szükség esetén hozzáférhető legyen, és az is, hogy az emberek tudják, milyen ellátáshoz mikor van joguk.

Az arányból látszik, hogy a lakosságnak magának is van felelőssége abban, hogy milyen az egészségi állapota – tette hozzá. Nem árt például tudnia, hogy genetikailag milyen problémákra kell különösen odafigyelnie, milyen betegségeket örökölhet, tehát milyen szűrésekre kell mindenképpen elmennie. Természetesen nagyon fontos a sokat emlegetett egészséges életmód is, a megfelelő táplálkozás, a rendszeres mozgás, az alkohol és a cigaretta kerülése – mondta Paller Judit.

Elárulta azt is, hogy az ősszel zárul az az uniós forrásból támogatott képzési program, amelyben több száz háziorvos, nővér és ápoló azt tanulja meg, hogyan ösztönözze a lakosságot az egészségtudatos életre. Hozzátette: reményei szerint jövőre folytatódik a program az úgynevezett laikusképzéssel, amely során olyan “hangadó” helybelieknek is megtanítanák a lakosságösztönző kommunikációs technikákat, akikre hallgatnak az emberek, akik képesek közösségeket is megmozgatni.

Az országos tiszti főorvos szerint is nagyon nehéz egy tudatosabb egészségesebb életmódra átváltani: ehhez az kell, hogy az embernek céljai legyenek, javuljon a lelki állapota, felelősségtudata. Mindehhez pedig remény kell, biztonság kell, munkahely kell, jövőkép kell, ami viszont már nem csak az egészségügy, hanem valamennyi ágazat feladata, amiért mindenkinek legjobb tudása szerint tennie kell – mondta.

Paller Judit közölte: az ÁNTSZ-nél valószínűleg átcsoportosítás lesz, így várhatóan a háromszintű népegészségügyi szolgálat alsó szintjét, a kistérségi intézeteket bővítik, a két másik szintnél, a regionális és az országos szinteknél viszont létszámcsökkentés lehet.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.