Belföld

Megakadályozná a Fidesz fővárosi többségét az LMP

A párt céljai szerint a legnagyobb ellenzéki frakciót alakítaná a fővárosi közgyűlésben.

A főváros mind a 23 kerületében indít önálló polgármesterjelöltet a Lehet Más a Politika – jelentette be a párt főpolgármester-jelöltje a Citadellán tartott tájékoztatóján. Jávor Benedek elmondta: az elmúlt 20 év politikája után meglátása szerint az LMP-nek egyetlen lehetősége van szövetségesek keresésére, ez pedig az állampolgárokkal kötött szövetség. Hozzátette: tőlük várják azt az együttműködést és támogatást, ami megváltoztathatja a politikai élet berendezkedését és stílusát.

A főpolgármester-jelölt biztos abban, hogy jobb eredményt érnek el az önkormányzati választásokon a fővárosban, mint tavasszal. Elmondta, minimumcéljuk, hogy megakadályozzák a Fidesz közgyűlési többségét, és a legnagyobb ellenzéki frakciót alakítsák ki a fővárosi közgyűlésben.

Az LMP szeretné megtörni azokat a politikai együttműködéseket, amelyek meglátásuk szerint a nyilvánosság számára látványos csatákat jelentenek, a háttérben azonban a tényleges pénzügyi-gazdasági mechanizmusok terén sokszor a felszínen ellenségesnek látszó pártok “vígan együttműködnek” – mondta Jávor Benedek. Hozzátette: a kerületi polgármester-jelöltekkel együtt az állampolgárok együttműködését kéri ahhoz, hogy az LMP jelen tudjon lenni a főváros, illetve a kerületek életében, és alapjaiban átalakíthassák – ahogy fogalmazott – azt a korrupciótól, politikai-gazdasági összefonódásoktól terhes rendszert, ami az elmúlt húsz évben jobbára jellemezte Budapestet és a kerületeket.

Jávor Benedek beszélt arról is, hogy a következő hetekben végig járja a főváros összes kerületét és a helyi polgármester-jelöltekkel áttanulmányozzák az adott kerület legégetőbb problémáit, a megoldásokat pedig a helyi civil szervezetekkel együttműködve keresik. A főpolgármester-jelölt cáfolta, hogy aktivistáik Kaposváron fizetnének az ajánlószelvényekért.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik