Belföld

Esztergomi csoda: egy platformon az MSZP és a Jobbik

A két párt felsorakozott a független polgármesterjelölt mögött a fideszes Meggyes Tamás ellenében.

Egy platformra került a helyi MSZP és a Jobbik Esztergomban – írja az Index. A két párt a fideszes polgármester, Meggyes Tamás ellenében támogatja az önkormányzati választásokon független jelöltként induló Tétényi Évát.

Tétényi Éva építész, volt a VI. kerület és Győr-Moson-Sopron megye főépítésze, az Esztergomi Örökségvédelmi Bizottság tagja, saját bevallása szerint csak a sajtóhírekből értesült róla, hogy több párt is mögé állt, köztük egyébként az LMP, az MDF és a volt fideszesekből álló Polgári Esztergomért Egyesület is.

„Azt gondolom, a nemzeti együttműködés rendszere kiválóan alkalmas arra, hogy különböző politikai színezetű emberek közös célért dolgozzanak” – mondta a független polgármesterjelölt, aki szerint a szokatlan összefogás Esztergom érdekében történik.

Tétényi egyébként dolgozott már együtt a jelenlegi polgármesterrel, személyesen ismerik egymást és jó viszony van közöttük. Meggyes Tamás úgy véli ellenfele többször is támogatta a kezdeményezéseit, de a mögé felsorakozó erők miatt neki „nem függetlennek, hanem inkább zavarosnak” tűnik a jelölés.

Az esztergomi MSZP elnöke, Nyíri László elmondta: klerikális városban élnek, ahol pártjának nincsen esélye a győzelemre, ezért döntöttek úgy, hogy a független polgármesterjelölt mögé állnak, és ezért sodródtak „sajnos” egy platformra a Jobbikkal – tette hozzá. Nyíri hangsúlyozta: az ügyben egyeztettek a pártvezetéssel is. Az MSZP-s Molnár Csaba egyébként a Klub rádiónak kifejtette, hogy Meggyes Tamás inkább tekinthető szélsőségesnek Esztergomban, mint a Jobbik.

A radikális párt egyetért Tétényi programjának több pontjával, ezért nem indít ellenjelöltet. Zentai Plajner Zsolt, a Jobbik esztergomi elnöke leszögezte: nem támogatják az építészt, csak egyetértenek indulásával. A jelenlegi polgármestert a város eladósodása, a leálló beruházások és botrányai miatt alkalmatlannak tartják arra, hogy továbbra is betöltse posztját.

AJÁNLOTT LINK:

Nemzeti Együttműködés Meggyes Tamás ellen (Index)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik