Belföld

Hírszerző volt a halálbrigád tagja

Több napilap is úgy tudja, hogy katonai hírszerző volt az egyik romagyilkos.

Nem helytálló a Honvédelmi Minisztérium korábbi közleménye, amely szerint a halálbrigád tagja, az egykor szerződéses katonaként szolgáló Cs. István nem állt kapcsolatban a Katonai Biztonsági Hivatallal – írja több lap.

A Blikk szerint a nyíltan szélsőséges nézeteket valló férfi információkat adott különböző leszerelt és aktív katonákról. Az értesülést a roma sorozatgyilkosságok nyomozását ellenőrző parlamenti bizottság fideszes tagja, Demeter Ervin is megerősítette.

A politikus azt mondta, más hibákat is feltártak az üggyel kapcsolatban.

A Magyar Hírlap szintén arról ír, hogy a Katonai Biztonsági Hivatalnak elvileg tudnia kellett a romagyilkosságok elkövetőiről. Cs. István a napilap birtokába került vallomásában megnevezte titkosszolgálati kapcsolattartóját, aki a tiszalöki támadás után kérdezgette a gyilkosságokról.

A napilap nem zárja ki, hogy akár meg is akadályozhatták volna az utolsó, kislétai támadást.

Mindkét napilap megkereste a honvédelmi tárcát, amely úgy reagált: a jelenleg rendelkezésre álló dokumentumok alapján az előző vezetés által megjelentetett információkhoz képest nem rendelkeznek újabbakkal.

Mint emlékezetes, Cs. Istvánt annak idején a tiszalöki gyilkosság után igazoltatták, a rendőrség kikérte a KBH véleményét és információit az üggyel kapcsolatban. Erre a szakszolgálat nem adott olyan adatokat, amelyek segítették volna a Nemzeti Nyomozó Iroda munkáját.

Később kiegészítették az információkat azokkal a tényekkel, amelyek a gyanúsított szélsőséges nézeteire vonatkoztak. A KBH mellett annak idején kiállt a honvédelmi tárca és cáfolták azt is, hogy Cs. Istvánt beszervezték volna.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik