Belföld

Nem Schmitt az első: Göncz Árpád is járt már kormányülésen

A szocialisták tegnap Schmitt Pálnak rótták fel, hogy részt vett az Orbán-kormány ülésén.

Az MSZP-s Simon Gábor tegnap azt mondta, Schmitt Pál kétségessé tette függetlenségét azzal, hogy részt vett a kormányülésen, és “ilyet egyetlen elődje sem mert megtenni”.

Azonban nem a jelenlegi köztársasági elnök volt az első, aki kormányülésre látogatott – számol be róla a HírTV. 1998. július 7-én Göncz Árpád, az akkori köztársasági elnök is részt vett az Orbán-kabinet alakuló ülésén, és beszédében „mosolygós kormányzást” kívánt a minisztereknek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik