Belföld

Megszüntetné a nyomozást a Főtáv-vezér ügyvédje

Szakértők szerint a Csepeli Hőszolgáltató megvásárlása "törvényes és értékarányos" volt.

A Csepeli Hőszolgáltató Kft. megvásárlása ügyében indított nyomozás megszüntetését indítványozza a Főtáv Zrt. vezérigazgatójának ügyvédje. A jogi képviselő szerint Kovács Lajos ártatlan, indokolatlan az előzetes letartóztatás fenntartása, mert szakértők szerint “törvényes és értékarányos” volt az ügylet.

Mint mondta: már jóval Kovács Lajos “érkezése előtt szó volt a projektről”, amelyben nem is volt döntési jogköre a vezérigazgatónak, aki maga fordult az ügyben az ügyészséghez. A Budai Központi Kerületi Bíróság július 23-án rendelte el a különösen nagy kárt okozó csalás és más bűncselekmények miatt indult büntetőügyben Kovács Lajos előzetes letartóztatását.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság korábban azt közölte: magánszemély feljelentése alapján május 26-án rendeltek el nyomozást az ügyben. A vezérigazgatót azzal gyanúsítják, hogy vagyonkezelési kötelezettségét megszegve egy lakópark hűtő-fűtő rendszerére a Főtáv számára előnytelen szerződést kötött és ezzel mintegy 180 millió forintos kárt okozott a cégnek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik