Belföld

Végéhez ér az útfelújítási program első üteme

A rekonstrukciók Budapest 12 kerületében csaknem 22 kilométernyi utat érintettek.

Május eleje óta 29 budapesti utca burkolatát újították fel az idei fővárosi rekonstrukciós program első ütemének keretében. Augusztus első hetében az Etele, a Németvölgyi, az Alsó Törökvész és a Keresztúri úton is megszűntek a forgalomkorlátozások, a megújult szakaszokat a napokban átadják – tájékoztatta a Független Hírügynökséget kedden a főváros sajtóirodája.

A főváros a nyári rekonstrukciós munkákra több mint másfél milliárd forintot költött. A felújítások során minden szakaszon elbontották a régi burkolatot, amelyek helyére többségében két réteg aszfalt került. Mind a 29 szakaszon újjáépítették a szegélyeket, és akadálymentesítették a gyalogátkelőhelyeket. Emellett több mint 80 buszöböl szerkezetét erősítették meg – áll a közleményben.

A legnagyobb útrekonstrukciók közé tartozik a Nagy Lajos király útja, a Megyeri, az Etele, az Egressy, illetve a Budakeszi út felújítása. A leghosszabb burkolatjavítás az Egressy úton történt, amelyet három különböző szakaszon újítottak fel csaknem 3 kilométeren. A leghosszabb ideig, csaknem 40 napig tartó kivitelezés az Óhegy utcában folyt, ugyanis itt a teljes pályaszerkezetet átépítették. A II. kerületben 11 útvonal burkolatát javították ki.

A 2010 második ütemére tervezett felújítási program jelenleg közbeszerzési pályáztatás alatt áll, várhatóan ősszel kezdődhet a munka.

A 2005 óta tartó felújítások eredményeképpen 480 kilométernyi budapesti útvonal felületét javították ki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik