Belföld

Szabálysértés lehet az “Orbán-bulla” megrongálása

A bírónak nem feltétlenül kell büntetnie az engedetlenségi akciót.

Rongálás miatt indulhat eljárás az ellen, aki tevőlegesen is kifejezi nemtetszését amiatt, hogy ki kellett függeszteni a közhivatalokban a Nemzeti Együttműködés Nyilatkozatát. A bírónak viszont nem feltétlenül kell szankcionálnia az engedetlenségi akciót – írja a Népszava.

Eddig két feljelentésről tudni, amit közhivatalok tettek, az intézményekben kifüggesztett nemzeti együttműködésről szóló nyilatkozat megrongálása miatt. Július végén a nyilatkozatot “Orbán-bullának” elnevező ügyvéd a Vám És Pénzügyőrség nyomozó hivatalának óbudai székházában keltett feltűnést azzal, hogy reggelijét a nyilatkozatra dobta, majd szétkente azon.

A napokban Heindl Péter történelemtanár a pécsi adóhivatal épületében kifüggesztett nyilatkozatra egy paprikajancsit rajzolt. Az oktatót az adóhivatal szintén feljelentette. Érden hasonló “támadás érte” a földhivatalban kihelyezett nyilatkozatot, ám ott nem tudni, tettek-e feljelentést.

Magyar György a lapnak azt mondta, jogállamban be kell tartani a jogszabályokat. Az ügyvéd arra is emlékeztetett ugyanakkor, hogy 2008 februárjában a Fidesz-frakció “polgári engedetlenségi akcióként” elbontotta a Kossuth téren a rendőrségi kordonokat, ám ezt utóbb a bíróság oly csekély fokban találta veszélyesnek a társadalomra, hogy nem szabott ki büntetést.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik