Belföld

Jobb körülményeket szeretne a Jobbik a tűzoltóknak

Az elmúlt húsz év nagypolitikája nem fordított kellő figyelmet a tűzoltóságokra, a tűzoltók áldozatkész munkájára - olvasható a Jobbik közleményében.

Az anyagi, kiképzési és a tárgyi feltételek hiányosságai, illetve a
tűzvédelemi szabályzatok be nem tartása olyan szerencsétlenségekhez
vezethetnek, mint amely négy éve is megtörtént. Akkor három tűzoltó szolgálat közben életét veszítette. A Jobbik Magyarországért Mozgalom ezen tragikus esemény emléknapján őszinte részvéttel adózik a hősi halottaknak. A vasárnapi megemlékezésen a Jobbik képviseletében Staudt Gábor, főpolgármester-jelölt vesz részt. Reméljük, hogy a négy évvel ezelőtti szerencsétlenség emléke ráébreszt mindannyiunkat arra a tényre, hogy a mai napig milyen méltatlan helyzetben teszi kockára naponta az életét több ezer tűzoltó országszerte – olvasható a párt közleményében.

Elfogadhatatlan, hogy a tűzoltó parancsnokságoknak nem áll rendelkezésükre elegendő nagyságú anyagi háttér a megfelelő tárgyi eszközök biztosítására, holott részükre minden szükséges felszerelést az államnak kell biztosítania. Felháborító, hogy elavult, korszerűtlen, és olykor hiányos felszerelésekkel kell naponta életeket menteniük – fejti ki a párt.

A Jobbik aggályosnak és kétségbeejtőnek tartja azt, hogy az állam gyakorlatilag ellehetetleníti a katasztrófa helyzetek elhárításában, életmentésben jeleskedő nem-mindennapi hősöket. Felül kell vizsgálni a tűzoltóság finanszírozási helyzetét, az állomány továbbképzési rendszerét, a tűzvédelmi előírások betartását, a szakfelszerelések, illetve a mentési munkálatokhoz alkalmazandó eszközök állapotát, hogy legalább a minimum követelményeket meg lehessen teremteni a tűzoltóság felelősségteljes munkájához. Ez nem csak a szakma, hanem minden magyar ember elsődleges érdeke is egyben – zárul a párt közleménye.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik