Belföld

Az MSZP és az LMP nem vesz részt Schmitt beiktatásán

Az ellenzék szerint tökéletesen példázza a kormány magatartását, hogy az ellenzéki vendégeket mindössze huszonnégy órával az esemény előtt hívták meg.

Az MSZP kifogásolja Schmitt Pál beiktatási ceremóniájának költségeit, valamint azt is, hogy az “ünnepségre történő meghívás sértő volt”, ezért a szocialista párt nem vesz részt a köztársasági elnök pénteki beiktatásán. A szocialisták közleményükben azt írják: tökéletesen példázza a kormány magatartását, hogy az ellenzéki vendégeket, “felrúgva minden illemet, protokollt”, mindössze huszonnégy órával az esemény előtt hívták meg. Ezt tetézi, hogy az ellenzéki politikusok csak akkor kerültek fel a meghívottak listájára, amikor hiányukra a sajtó képviselői felhívták a figyelmet – olvasható a közleményben.

Az LMP sem képviselteti magát az új államfő, Schmitt Pál pénteki beiktatási ceremóniáján – mondta Schiffer András, a párt frakcióvezetője. Schiffer András úgy fogalmazott: egy köztársasági elnöki beiktatásánál nem az a módi, hogy az ellenzéki pártokat egy nappal korábban értesítik. Nyilvánvaló a szándék, hogy valójában az ellenzékiek “nem kívánatos vendégek”, ennek szellemében nem is fognak elmenni – mondta.

Az MSZP szerdán szégyenletesnek nevezte, hogy a megválasztott államfőt “nagy hacacáréval kísérik a hivatalába, míg az árvízkárosultak még mindig nem kapták meg a kártérítéseiket”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik