Belföld

MSZP: Schmitt fél a szakértőktől

Felszólították a szocialisták a megválasztott köztársasági elnököt, hogy fejezze be a hivatalnokok "koncepciószerű, indoklás nélküli kirúgását".

Az MSZP mindezt azután közölte, hogy hétfőn Kumin Ferenc, a Köztársasági Elnöki Hivatal főosztályvezetője az MTI-nek megerősítette az InfoRádió azon értesülését, amely szerint a pénteken hivatalba lépő Schmitt Pál a több mint ötvenfős hivatal hat munkatársát tartaná meg.

Kiss Norbert, az elnöki hivatal jövendő társadalmi és kommunikációs hivatalvezetője közölte, a változtatásokra azért van szükség, mert a hivatal más struktúrában fog tevékenykedni.

Az MSZP az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében a személycseréket úgy értékelte, hogy a szakmaiság távozik a hivatalból. “Úgy tűnik, Schmitt – hasonlóan a pártjához és különösen Orbán Viktorhoz – fél a szakértőktől” – vélekedtek.

A szocialisták úgy látják, “az emberek emberének” nincs szüksége azokra a szakmailag kifogástalan szakemberekre, akik támogatták a köztársasági elnököt munkájában, és inkább olyan emberekkel akarja feltölteni stábját, “akikkel saját semmittevésének megfelelően erősíti a köztársasági elnöki pozíció leértékelődését”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik