Belföld

Két hét múlva postázzák a kopogtatócédulákat

A gyűjtésben részt vevőknek azonban most nehezebb dolguk lesz, mint az elmúlt 20 évben bármikor.

Az önkormányzatok két hét múlva hétfőn kezdik postázni az értesítőket és ajánlószelvényeket az október 3-án tartandó önkormányzati választásokra; ekkor indul el a “verseny” az ajánlásokért. A személyre szóló, a választás időpontját és helyét (és a személyes adatokat is) tartalmazó értesítőt és az ajánlószelvényeket a választópolgárok egy borítékban kapják majd meg augusztus 16-a és 19-e között.

Az értesítők és ajánlószelvények kézbesítésével a helyi választási irodák megbízhatják a postát vagy a polgármesteri hivatal munkatársait, de jelölőszervezet vezetője vagy tagja nem bízható meg ezzel a feladattal.

A szelvényekért versengő jelölőszervezetek és a jelöltek megbízottai, ahogy korábban is, várhatóan már az első napokban megkezdik az ajánlószelvények “begyűjtését”.

A gyűjtésben részt vevőknek azonban most nehezebb dolguk lesz, mint az elmúlt 20 évben bármikor, mert a nemrég elfogadott új jogszabályok a megyei közgyűlés tagjai és a főpolgármester jelölésének esetében lényegesen több érvényes ajánláshoz kötik a jelöltek indulását, mint a korábbi választásokon.

Így ahhoz, hogy valaki főpolgármester-jelölt lehessen, tehát elindulhasson a megmérettetésen, a budapesti választópolgárok 2 százalékának ajánlását kell hogy megszerezze. Ez azt jelenti, hogy körülbelül 27 ezer fővárosi választó ajánlására van szükség, míg korábban elegendő volt ennek a negyede is. (A korábbi szabályozás még csak fél százalékot írt elő.)

A megyei önkormányzati képviselőket megyei listán választják a választópolgárok, listát az a jelölőszervezet állíthat, amely a választókerület választópolgárai 1 százalékának ajánlását összegyűjtötte, korábban mindössze a választók 0,3 százalékának ajánlására volt ehhez szükség.

A választópolgárok a borítékban – attól függően, hol élnek – legfeljebb három ajánlószelvényt kapnak. Tízezernél kisebb, illetve tízezernél több lakosú településen voksolók az egyiken a polgármester személyére, a másikon az önkormányzati képviselőre, a harmadikon a megyei listára tehetnek ajánlást. A megyei jogú városokban lakók azonban csak két ajánlószelvényt kapnak: ezeken a polgármester személyére és az önkormányzati képviselő személyére tehetnek ajánlást. A fővárosiak három szavazólapot kapnak: az egyiken polgármestert ajánlhatnak, a másikon a képviselő-testület egy tagját és a harmadikon főpolgármestert ajánlhatnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik