Belföld

Újabb lépés várható a romagyilkosság ügyében

A közeljövőben sajtótájékoztatón ismerteti a hat halálos áldozatot követelő romák elleni támadássorozat nyomozati adatait az ügyben eljáró Nemzeti Nyomozó Iroda..

A romák elleni kilenc támadással négy Hajdú-Bihar megyei férfit gyanúsítanak, akiket a kommandósok 2009. augusztus 21-ére virradóra fogtak el egy debreceni szórakozóhelyen. Az NNI bűnszervezetben, több emberen elkövetett emberölés, rablás, lőfegyverrel való visszaélés, valamint rongálás miatt mind a négy előzetes letartóztatásban lévő gyanúsítottal szemben vádemelést javasol. A négy gyanúsított közül hárman tettesek, egyikük bűnsegéd. A gyanúsítottak jogi képviselőinek tájékoztatása szerint az iratismertetés júliusban befejeződött, és az Nemzeti Nyomozó Iroda vádemelési javaslattal még augusztusban továbbítja az iratokat az ügyészségre.

Az NNI helyettes szóvivője sem a nyomozás részleteiről, sem annak eredményéről nem kívánt nyilatkozni, az MTI megkeresésére mindössze annyit mondott: “a közeljövőben”, amely lehet pár nap, vagy hét, részletesen tájékoztatni fogják a sajtót.

Az NNI kilenc bűncselekmény ügyében folytatott eljárást: 2008. július 21-én Galgagyörkön, augusztus 8-án Piricsén, szeptember 5-én Nyíradonyban, szeptember 29-én Tarnabodon, november 3-án Nagycsécsen, december 15-én Alsózsolcán, tavaly február 23-án Tatárszentgyörgyön, április 22-én Tiszalökön, augusztus 3-án Kislétán támadtak romákra. A kislétai és a tiszalöki bűncselekményben egy-egy ember halt meg, míg Nagycsécsen egy testvérpár, Tatárszentgyörgyön egy 27 éves apa és 5 éves kisfia vesztette életét.

Az NNI korábbi közlése szerint a gyilkosságsorozat egyik gyanúsítottja, P. Zsolt követte el társaival a rablást, ezért fegyveres, csoportos rablás elkövetésének megalapozott gyanúja miatt is vádemelést javasolnak ellene. P. Zsoltot a rendőrség a galgagyörki, a piricsei és a tarnabodi támadással hozta összefüggésbe, és társtettesként gyanúsították meg a tatárszentgyörgyi gyilkosságban is.

K. Árpád Sándor, a romák elleni támadás fő gyanúsítottja beismerte a galgagyörki helyszíni kihallgatáson, hogy puskával rálőtt több, cigány családok által lakott házra, azt azonban tagadta, hogy bárkit is meg akart volna ölni.

Öccsét, K. Istvánt – akit a polgári titkosszolgálatok éveken át figyeltek – szintén meggyanúsították a besenyszögi rablással, míg a romák elleni támadás nyolc ügyében társtettesként javasolnak vádemelést ellen. A gyanúsított a Molotov-koktélos támadásokat elismerte, de azt tagadta, hogy embert akart volna ölni.

A beszerzett bizonyítékok, valamint a gyanúsított vallomása alapján magyar KFOR-misszióban Koszovót is megjárt volt szerződéses katona, Cs. István, aki évekkel ezelőtt egy szkinhedcsoport tagja volt, az eddig nyilvánosságra hozott adatok szerint a tiszalöki emberölésben bűnsegédként vett részt.

A romagyilkosságok felderítésének titkosszolgálati hátterét vizsgáló országgyűlési képviselőkből álló tényfeltáró munkacsoport a nemzetbiztonsági szolgálatok vezetőinek személyi és politikai felelősségét is megállapította. Tavaly szeptember 8-án Ficsor Ádám, a polgári titkosszolgálatokat felügyelő akkori miniszter a bizottsági ülésen elismerte: a Nemzetbiztonsági Hivatalnál követtek el olyan hibákat, amelyek nélkül hamarabb felmerülhetett volna a hat halálos áldozatot követelő támadássorozat feltételezett elkövetőinek neve.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik