Belföld

Rogán nem lesz újra polgármester?

24.hu
24.hu

2010. 07. 30. 07:30

Noha biztos befutónak számít, inkább főpolgármester-helyettes lenne.
Korábban a témában:

Több névtelenséget kérő fideszes vezető is megerősítette az atv.hu értesülését, amely szerint Rogán Antal nem indul újra a polgármesteri címért. Tarlós István valószínűsíthető győzelme után az új főpolgármester egyik helyettese lenne.

Rogán a fővárosi tisztség miatt válna meg jelenlegi pozíciójától, a Belváros vezetésétől. Állítólag nem is jelöltetné magát a kerület élére, mert a Fidesz-vezetésben állítólag általános vélemény, hogy a főpolgármester-helyettesség nem egyeztethető össze a Belváros vezetésével.

A 38 éves politikus 2006 óta irányítja Budapest V. kerületét, miután az akkori önkormányzati választáson legyőzte Steiner Pál korábbi szocialista polgármestert. Idén egyéni körzetében olyan ismert ellenfeleket győzött le már az első fordulóban, mint Stenier Pál (MSZP), Schiffer András (LMP) és Debreczeni József (MDF).

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2014. március 27.
Vancsura István, a NAV megszüntetett Kiemelt Ügyek Igazgatósága RAPID ellenőrzési főosztályának volt vezetője (j) és Horváth András, volt adóhivatali dolgozó a Levegő Munkacsoport Áfabotrány: kitálal egy volt NAV-vezető címmel tartott sajtótájékoztatóján Budapesten a MagNet Házban 2014. március 27-én.
MTI Fotó: Soós Lajos

Az ember, aki legyűrte a NAV-ot és a NER-t

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.