Belföld

Kevés lakás épül

A KSH első félévi lakásépítési adatairól megkérdezett szakemberek állami beavatkozást sürgetnek, mivel idén legfeljebb 20-22 ezer lakás épül, de hozzá teszik, hogy egy újabb támogatási rendszert is csak másfél évvel követné a lakásszámok emelkedése.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken közölt jelentése szerint első félévben 9.000 lakás kapott használatbavételi engedélyt és 10.000 új lakásra adtak ki építési engedélyt. A használatba vett lakások száma 34 százalékkal, az új engedélyeké 41 százalékkal alacsonyabb, mint 2009 első felében volt.

Földi Tibor, a Futureal csoport lakásépítő cége, a Cordia Zrt. vezérigazgatója úgy vélte, hogy a mostani lakás használatbavételi számokban az építési engedélyek 2008-as csökkenése köszön vissza. Véleménye szerint Budapesten a megkért építési engedélyek száma már nem csökken tovább. Idén 7-8 ezer lakás átadása várható.

A fellendüléshez a szabályzók, illetve a támogatások módosítsa szükséges, mivel a fejlesztők csak akkor lesznek optimisták, ha látják az állam elkötelezettségét a lakásépítések mellett. Egy ilyen döntés után is kell még egy-másfél év ahhoz, hogy több kész lakás kerüljön a piacra.

Idén már nem csak a szerkezet építőkre, hanem a szakiparos cégekre is kihat a lakásépítés csökkenése – vélte a vezérigazgató. A szerkezetépítők az építés elején dolgoznak, míg a szak- és szerelő iparosok a végső fázisban. Ráadásul amíg a szerkezetépítő brigádokban sok az ukrán és román munkás, addig a befejező munkákat csak magyarok végzik.
A szak- és szerelőiparnak munkát jelentene a felújítások felgyorsítása, fűzte hozzá.

Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) alelnöke szintén a kormány beavatkozását sürgette, mivel idén 20-22 ezernél nem épül több lakás Magyarországon. Minél előbb meg kell hirdetni a korábban bejelentett otthonteremtési programot – tette hozzá.

Az ÉVOSZ év elején megkérdezte a lakásépítő cégeket, és idénre – tavalyhoz képest – 5-6 százalék csökkenést jósoltak. A KSH első félévi adatai minden negatív várakozást felülmúltak. A 2006-os lakásépítési csúcshoz képest a múlt év 50 százalékon, az idei pedig még 10 százalékponttal lejjebb áll – mondta az alelnök.

A lakásépítő cégek a csőd szélére jutottak. Az árbevétel arányos nyereségük nem éri el a 2 százalékot. Megszűnt a lakásépítők piacra történő építése, már csak a fejlesztő cégek megbízásából, illetve lakossági megrendelésre dolgoznak – tette hozzá Koji László.

A kilábalás első lépéseként gyorsan kellene pénzt tenni a rendszerbe, amit a lakás-takarékpénztárak meg is tennének, ha arra megkapnák a jogszabályi felhatalmazást. Emellett a munkaadói támogatás, az építtető saját megtakarítása, és az állami támogatás együtt adhatna annyi forrást, amelyből már lehet lakást építeni.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.