Belföld

Újabb löszfalak okozhatnak tragédiát

A tamási környékén található településeken nem tudnak támogatást adni a veszélyeztetett házak tulajdonosainak.
Korábban a témában:

A júniusi esőzések óta nem találnak megoldást az omlásveszélyes löszfalak problémájára több, Tamási térségében fekvő településen.

Torma József, a tamási polgári védelmi kirendeltség vezetője elmondta: a rendkívüli esőzések után Nagyszékelyben, Ozorán, Szakályban omlottak magánházak udvarára a telkeket határoló löszfalak, és Simontornyán is találkoztak omlásveszéllyel; Ozorán és Nagyszékelyben geológus vizsgálta a falak állapotát.

Németh Györgyné, Ozora jegyzője arról tájékoztatott, hogy 8-10 lakóház udvarára omlott jelentős mennyiségű, esetenként 30 köbméternyi föld. Az érintett háztulajdonosok az önkormányzat segítségét kérik a föld elszállításához, de inkább azt tanácsolják, hogy ne nyúljanak az omlással érintett területhez. A jegyző kitért arra, hogy a tulajdonosok nem kaphatnak vis maior támogatást, arra ugyanis csak önkormányzati tulajdonban esett kár után lehet pályázni. “Megoldást nem tudunk adni, mindenkinek magának kell védekeznie” – mondta a jegyző. A simontornyai polgármesteri hivatal építésügyi előadója szerint szakvélemény nélkül még tanácsot sem mernek adni a löszfal megerősítéséhez.

Várkonyi Zoltán (Fidesz-KDNP), Nagyszékely polgármestere arról számolt be: a községben, ahol kétszáz lakóházának felét érintenek löszfalak, tizenöt épület udvarára omlott le nagy mennyiségű föld. Segítséget itt sem tudnak adni a tulajdonosoknak.

A Pécsi Bányakapitányság adatai szerint a Dél-Dunántúlon 250-260 települést érintenek omlásveszélyes löszfalak; Kraft János bányafelügyeleti geológus elmondta, Ozorán és Nagyszékelyben 8-10 méter magas, tömbökben omló partfalak jelentenek veszélyt a házakra.

A bevágásokkal kialakított terepen a házfelújítások, új házak építése miatt a csapadékvízre érzékeny, erózióra hajlamos kőzettér el kezdett gyengülni. Minél több építmény van ezeken a helyeken, minél többet bontják meg az altalajt, annál több problémával fognak találkozni – mondta a szakember. A geológus aláhúzta: a települések nem tartják kötelezőnek azt, hogy a rendezési tervekben lehatárolják a földtani veszélyforrásokat; ha ezt megtennék, lenne útmutató arra, hogy milyen terveket kell elkészíteni az épületek biztonságához.

Múlt héten szombaton két kisgyerekre omlott rá egy ház mögötti löszfal Ságváron. Mindketten életüket vesztették.

Címkék: omláslöszfal

Ajánlott videó mutasd mind

Fű alatt osztja az adófizetői százmilliókat a Magyar Turisztikai Ügynökség

Egyedi döntésekre hivatkozva, nyilvánosan meghirdetett pályázati felhívás nélkül kap pénzt Zoób Kati divattervező, Balatonboglár fideszes önkormányzata vagy éppen egy nagyvállalkozó Kis-Balaton melletti kalandparkja. A Tiborcz István volt üzlettársához köthető bodajki kastély is az eddig titkolt közpénzcsap révén újulhat meg.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.