Belföld

Kolompárék több gyereket üdültetnének, mint a kormány

Az OCÖ elnöke nyílt levelet intézett a nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkárhoz.

Az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) közlése szerint 20 millió forintból ők 2.500 gyermeket üdültetnek Balatonlellén, míg a kormány ugyanennyi pénzből csak 700 hátrányos helyzetű roma gyermek nyaralását kívánja biztosítani Zánkán. Kolompár Orbán, az OCÖ elnöke csütörtökön nyílt levelet intézett a nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkárhoz, arra reagálva, hogy Szászfalvi László a Magyar Nemzetnek azt mondta: maga a kormány szervez hátrányos helyzetű roma gyermekeknek balatoni üdülést, nem bízza ezt az Országos Cigány Önkormányzatra.

Ennek a pénzügyi forrása az a 20 millió forint lesz, amelyet az előző kormány Miniszterelnöki Hivatala eredetileg az OCÖ-nek ígért hasonló célra – tette hozzá Szászfalvi László, jelezve: ha az előkészületek jól haladnak, államtitkársága, Balog Zoltán társadalmi felzárkózásért felelős államtitkársága és Soltész Miklós szociális államtitkársága augusztus 2-án nyitja meg a zánkai, állami tulajdonú üdülőben mintegy hétszáz roma gyerek táborát.

Kolompár Orbán, az OCÖ elnöke nyílt levelében azt írta: furcsának tartja, hogy a médiából kellett értesülnie arról, az államtitkár megvonta a kormány által korábban megítélt, az OCÖ szervezésében a balatonlellei üdülőben táborozó gyermekek étkeztetését biztosító, mintegy 20 millió forintos támogatást.

“A 20 millió forint megvonásának ténye ellentmondásban van azzal, hogy egy hónappal ezelőtt az Ön helyettes államtitkárával és a Lungo Drom képviselőjével aláírtunk egy megállapodást, mely szerint biztosítják a cigány gyermekek étkeztetésére a fent nevezett forrást” – közölte, hozzátéve: örömmel fogadják viszont, hogy a tőlük megvont összeget továbbra is a hátrányos helyzetű gyerekek táborozására kívánják fordítani.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik