Belföld

Navracsics: Ha a nemzet büszke magára, nem lehet elpusztítani

24.hu
24.hu

2010. 07. 24. 20:12

Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes szombaton Nagyvázsonyban arról beszélt, hogy meg kell őrizni identitásunkat.

Közhely azt mondani, hogy a humor komoly dolog, ám valóban így van, s miközben nevetünk, közösséggé is formálódunk – tette hozzá. Ahhoz pedig, hogy közösség legyünk, fontos, hogy humorunk is legyen – vélekedett Navracsics Tibor, rámutatva: „mi, akik együtt nevetünk, egy közösség vagyunk, s a nevetés közösségi élményünkké válik”. A miniszterelnök-helyettes a megnyitó ünnepség mintegy 200 résztvevője előtt arra utalt szavaival, hogy a Művészetek Völgye kiemelt programja Nagyvázsonyban a Duma Színház tagjainak egyhetes szereplése, illetőleg a Showder Klub „Stand Up” sztárjainak minden esti fellépése.

A Művészetek Völgye és azon belül Nagyvázsonyban a Duma Színház fellépése nagyon fontos funkciót teljesít; eljuttat bennünket a közösségiséghez, a közösség összefogásához – hangsúlyozta a kormánypárti politikus. Emlékeztetett arra, hogy minden évben pénzhiánnyal küzd ugyan a rendezvénysorozat, de összefogással mégiscsak sikerül megtartani a rendezvényeket. S ha egy közösség meg akarja mutatni, hogy milyen kincsei, értékei vannak, akkor az azt jelenti, hogy az a közösség büszke magára – fogalmazott Navracsics Tibor, megjegyezve: ha egy közösség büszke magára, akkor azt nem lehet megsemmisíteni.

Mint mondta: „ha egy falu, térség, tájegység és nemzet büszke magára, s ha hisz abban, hogy szép és jó dolgai vannak, és hisz abban, hogy okos és nemes hagyományai vannak, akkor azt a nemzetet, térséget, falut és közösséget már nem lehet elpusztítani”. Gondoljunk csak bele a történelembe, hogy hány nemzet, tájegység, falu és közösség pusztult el – akár napjainkban is –, s a közösségek elveszése valahol ott kezdődött, hogy egy idő után elveszítették a saját önazonosság-tudatukat, az identitásukat, a közösségi létüket – mondta a miniszterelnök-helyettes.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Fideszes vagyok, mert onnan kapok pénzt

Fotó: Fülöp Dániel Mátyás/24.hu
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.