Belföld

MSZP: káros a közbiztonsági törvénymódosítás

A szocialisták a céllal egyetértenek, az eszközöket azonban kifejezetten károsnak tartják.

Harangozó Tamás, a párt országgyűlési képviselője az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében hangsúlyozza: a közbiztonsági csomag benyújtása, tárgyalása, valamint elfogadása “iskolapéldája a kormány felkészületlenségének”. Szerintük a kormány által választott eszközök “tovább mélyítik a jómódúak és társadalom perifériáján élők közötti szakadékot”.

Az MSZP ugyanakkor méltányolja, hogy a kormány végül figyelembe vette a házkutatás garanciális szabályait rendező, illetve a fiatalkorúak halmozati büntetésének arányosságát garantáló módosító szocialista indítványokat.

A képviselő hozzátette: a szocialisták továbbra is elutasítja a fiatalkorúak bebörtönzését, és “esztelen elzárás” helyett a gyermekvédelmi rendszer megerősítésében látják a kiutat.

Az Országgyűlés csütörtökön 261 igen és 46 nem szavazattal fogadta el a szabálysértési törvény módosításának minősített többséget igénylő rendelkezéseit, míg az egyszerű többséget igénylő részeket 262 igen és 46 nem szavazattal léptették hatályba. A Jobbikos képviselők nem szavaztak, és felállva, tarkóra tett kézzel jelezték tiltakozásukat.

A módosítás egyebek között 30-ról 50 ezer forintra növelte az önkormányzat által kiszabható pénzbírság összegét, és lehetővé teszi a fiatalkorúak – eddig tiltott – elzárását is szabálysértés miatt.

A törvény szerint elzárást is kaphat, aki húszezer forintot meg nem haladó értékű lopást, sikkasztást, csalást, szándékos rongálást, hűtlen kezelést, rongálást követ el. Ugyanilyen büntetést vezet be a jogszabály a magánlaksértésre, a valótlan bejelentésre, valamint a bíróság által feloszlatott társadalmi szervezet működésében való részvételre vagy nyilvános rendezvényen a szervezet egyenruhájának viselésére.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik